Sokan tanácstalanok, hogy milyen memória kártyát kellene vásárolniuk a raspberry pi-hez. Sokan pedig elhibázzák az első vásárlásukat. Ha nem akarsz pórul járni, akkor ezt feltétlenül olvasd el.
Természetesen nagyban függ a felhasználás módjától, hogy milyen SD-kártyára van szükséged. De ha gyors és megbízható megoldást szeretnél, nem akarod a kártyát rövid időn belül a kukába dobni, és nem akarsz azzal foglalkozni, hogy a kártyádról elfogy a hely, akkor kizárólag 100MB/sec névleges sebesség körüli, 16 vagy 32GB kapacitású, class 10-es, industrial megjelöléssel ellátott, márkás (Kingston, Samsung, stb) micro SD-kártyát vásárolj. Mégpedig azt is elmagyarázom, hogy miért.
Kezdjük az alapokkal. A raspberry pi jelenleg micro SD típusú kártyákat támogat, így itt nincs túl sok választásunk. A nagyobb gyártók kártyái pedig azért jobbak, mint az olcsóbb kártyák, mert nagy valószínűséggel az adatok, amiket állítanak a kártyájukról, azok igazak is.
A raspberry pi jelenlegi típusai maximum 32GB kapacitást támogatnak, tehát hiába veszel nagyobb kártyát, azok már nem FAT16 vagy FAT32 formázással vannak ellátva, hanem exFAT-tal, azt pedig az operációs rendszerük rendszerbetöltője nem támogatja. Hiába veszel olyan kártyát, úgyis FAT formátumúra kell újraformázni, ami ugyan kezelné a 2TB-os partíció méretet is, azonban a legtöbb régi operációs rendszer 32GB-osra korlátozza a méretét. 16GB alatti kapacitású kártyát pedig nem jó használni, ugyanis a raspberry pi jelenlegi legtöbb operációs rendszere hiába kis helyet foglal, van a közkedvelt rendszerek között olyan is, aminek több mint 8GB helyre van szüksége. És lehet, hogy most kicsiben gondolkodsz, de lehet, hogy egy év elteltével olyan sok adatot generálsz és/vagy tárolnál az operációs rendszer mellett, hogy örülni fogsz, hogy a nagyobb kapacitás mellett döntöttél.
Ami a sebességet illeti, itt már kicsit bonyolultabb a dolog. A memóriakártyákon legtöbbször minden sebességadat fel van tüntetve. Többféle jelölés van használatban és ezek alapjaiban eltérő jelentéssel bírnak, amit nem árt megérteni. Először is minden kártyának van egy névleges sebessége, például 95MB/sec. Egyrészt ez általában az olvasási sebességük és az írási sebességük jóval kisebb, például 65MB/sec. Másrészt ez egy névleges sebesség, amit egy rövid ideig képes a memóriakártya kipréselni magából. Például amikor egy nagy felbontású fényképet készítesz és gyorsan lemented vagy visszaolvasod, illetve ha egy érzékelőből kinyert adatot például percenként letárolsz. Más a helyzet, ha folyamatosan írsz vagy olvasol a kártyával, mert ekkor már egyéb sebességadatokat kell figyelembe venni, amelyek rendszerint jóval lasabbak, mint a névleges sebesség. Ilyen műveletnek számít, ha egy folyamatos videót írsz ki, vagy olvasol vissza, netán egy érzékelőből valós időben folyamatosan lemented a mért adatokat az SD-kártyádra.
A sebességosztály-jelöléssel jelölik azt a legroszabb sebességet, amin a kártya képes a folyamatos adatokat, adatvesztés nélkül egy tartós sebességen írni vagy olvasni. Az osztályozás 1-től 10-ig tart, ahol az 1 az 1MB/sec sebességet, a 10 pedig a 10MB/sec garantált sebességet jelöli. Tehát keressük a megvásárlandó kártyákon a C betűben a 10-est, ami a legjobb választás a szabványos adatbusszal rendelkező eszközökön.
Egy másik jelölés az UHS sebességoszály, amely azt a sebességet jelöli, amit az UHS adatbuszt támogató eszközök ki tudnak hozni a kártyából. Ennek a típusnak a nagyobb méretű videók valós idejű rögzítésében van szerepük olyan eszközökön, amelyek HD minőségűek. Jelölése egy U betűben egy 1-es vagy egy 3-as. Az U1 garantált sebessége a 10MB/sec, az U3 garantált sebessége pedig a 30MB/sec.
A harmadik jelölés, a videó sebességosztály. Ezt a típust a 4K, 8K és 360°-os felvételekhez fejlesztették ki. Jelölése egy V betű és mögötte egy szám. A V6 például a 6MB/sec garantált sebességet, a V90 pedig a 90MB/sec garantált sebességet jelöli az ilyen típusú felhasználás esetén. Nem ritka, hogy a kártyák mindhárom jelölést tartalmazzák, a névleges sebesség mellett. De ha nem tervezzük fényképezőben vagy videókamerában is alkalmazni a raspberry pi mellett a memóriakártyánkat, akkor számunkra csak a magas pillanatnyi névleges sebesség és a class 10-es garantált folyamatos sebesség számít.
A legvégére hagytam az egyik legfontosabb részletet, az ipari jellemzőt, ami biztosítja, hogy a kártya ipari alkalmazásoknál, nehéz körülmények között is megfelelően működjön. Ez alatt nem csak azt kell érteni, hogy a kártya -45 és +85°C között is üzemképes marad és ellenáll az ütéseknek és a folyamatos rezgésnek, bár valakinek ez is szempont lehet. Hanem például azt is, hogy a kártya wear leveling funkcióval van ellátva. A flash memória egyik nagy hibája, hogyha a kártya ugyanazt a területét sokszor töröljük és újraírjuk, akkor az ottani adatblokk egy idő után megsérül, az ott tárolt adat elveszik és többet nem lehet írni az adott területre. Az olyan alkalmazásoknál, ahol sűrűn rögzítjük és töröljük a tárolt fájlokat, vagy az érzékelők adatait, mint ahogy azt a raspberry pi-nél is megtehetjük, ott a hagyományos kártyák hamar elromolhatnak. Ha hosszú távra tervezünk, akkor vegyünk industrial jelzéssel ellátott sd-kártyát, amelynek wear leveling kopáskiegyenlítő algoritmusa megakadályozza, hogy egyes adatblokkok hamar elhasználódjanak. Ehhez tárolja hogy az egyes blokkokat hányszor töröltük és az új információt mindig a legkevesebbszer törölt blokkra írja, hogy azt használjuk inkább a már többet használt blokkok helyett.
